Miért

… készült ez az oldal?

Eszemben sem volt, hogy foglalkozzam valamilyen termék értékesítéssel, de történt valami, ami megváltoztatta bennem az eddigi nézőpontomat. Ugyanis a szemem előtt zajlott édesapám egy éves küzdelme egy bőr betegséggel. Szó szerint küzdelem volt, hisz az első bőrgyógyászati látogatás után egyre romlott a lábának a helyzete.

Most más lapra tartozik az konkrét bőrgyógyász hozzáállása, aki egy méterről felállította egyetlen perc alatt a diagnózist. Látva mindezt, az járt a fejembe, hogy milyen tapasztalt szakemberrel állunk szembe, hogy egy szempillantás alatt tudja kezelni a problémát. Semmilyen kétség nem merült fel bennem de  a papámban sem.Természetesen elfogadtuk, hisz szakember. Sajnos nem javult a helyzet, és ismét felkerestük azt a bizonyos szakorvost. Ugyanis nem volt más választásunk, mert a háziorvos, oda irányított. Megismétlődött a kivizsgálás ugyanazzal a gyorsasággal,  csak most más volt a végeredmény.Mást “kenőcsöt” kaptunk.

Egy év után, amikor már teljesen elfajult a helyzet, találkoztunk a Recovery with HidroFx  molekuláris hidrogén tablettával. És ez segített. Ezért határoztam el, hogy mindenkinek elmondom a történteket, hogy ha másnak is vannak problémái, ami nem indul javulásnak, próbálja ki ezt a lehetőséget is. A képen tisztán látni a 14 nap után mit történt a papa lábával. Nem kell ragozni ugye?

 papalaba 00515

 

 

 

 

 

Comments

comments

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás